A Viasat3 új műsora az Allee-ban forog!

Ez egy archívált hír,a cikk érvényessége eddig tartott: 2011-04-30



Lakatos Márk stylist készíti a Viasat3 „Jól nézek ki!” című új műsorát. A műsorban egyszerre két szereplőt szépítenek meg tetőtől talpig. A helyszín pedig az Allee Bevásárlóközpont. Betekintést kaptunk a háttérmunkába. Nézd meg te is!
 KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
 Reserved 2011-es új kollekció
 Új C&A tavaszi kollekció
 Új tavaszi/nyári Kenvelo kollekció

A „Jól nézek ki!” című átalakító reality műsorban egyszerre két szereplő kap új külsőt, Lakatos Márk vezetésével és két stylistmentor segítségével. Leginkább összetartozó párokat láthatunk majd: anya és lánya, lány testvérek, legjobb barátnők, stb. A két hölgyet külön szépítik meg, így azok nem láthatják egymást az átalakítás végéig. Egyikük a kék, másikuk a piros sarokban lesz, saját mentorával együtt, aki csak vele foglalkozik. Mindkétt stylistmentort fodrász és sminkes is segíti.

A helyszín az Allee Bevásárlóközpont, ami nem csupán a forgatás helyszínét adja, hanem a műsor meghatározó részeként vesz részt. Pl. innen fogják válogatni a hölgyek ruháit.

A műsor végkifejlete pedig egy hármas katarzis lesz. Legelőször is saját magukat látják majd meg a tükörben, majd egymást, végül pedig a család rácsodálkozása következik.

A műsor 2011. április 3-tól látható a Viasat3 műsorán. Először vasárnap délelőtt, az ismétlés pedig pénteken 17 órától várható.



 


Felhasznalo:
Farkas Erzsébet
Dátum:
2012-03-13 15:59:39

Szia Márk!

Láttuk a műsorodat és nagyon tetszett.Szeretnénk jelentkezni és szeretnénk kérni e-mailben a további tájékoztatást.

Köszönjük:Farkas Erzsébet, Virág Klára


Felhasznalo:
Nagy Beáta
Dátum:
2012-03-11 12:44:24

Kedves Márk!!!

Hol tudok jelentkezni a müsorba??Bár és eddig nem kerültem be sehova tul nagy kihivást jelentek!!Fotokat kellett küldenem mikor megláttak válaszra sem méltattak!!

Szép napot!!!Sok siket!


Felhasznalo:
szávuly adrienn
Dátum:
2012-01-07 19:33:04

szia márk én egy 21 éves lány vagyok már van két gyermekem is.egy négy éves kis fiú és egy 2 éves kislány.
ugye bár az évek és a két terhesség is nagyon meg viselte a testem .
én magamtól undorodom nagyon meg változtam meg nyúlt a bőröm és a mellem is nagyon le ereszkedtek én.
a férjemnek sem hagyom hogy láson mesztelenül.
hát remélem hogy még lehet jelentkezni .
és sok sikert még neked


Felhasznalo:
Edit
Dátum:
2011-11-23 15:19:59

Kedves Márk !
Kedvelem a műsorod, mert kedves vagy és laza
És a hozzád érkezőket, szépnek küldöd haza
A lompos asszonyokból, királynőket csinálsz
Néked és a csapatodnak,sok köszönet kijárt
Ó ha egyszer engem is széppé tennétek
Testemet és lelkemet, felüdítenétek
Újra érezhetném,hogy megint Nő vagyok
S kik tették ezt velem , hát persze, hogy a" Nagyok,,


Felhasznalo:
Hamza-Simonka Ágnes
Dátum:
2011-07-19 14:18:15

Kedves Márk!
Előszőr is hadd mondjam el,hogy nagyon tetszik a műsorod!
Nem tudom,hogy lehet-e még jelentkezni a műsorba?
Mert ha igen,akkor szeretnék jelentkezni.NO meg persze az Anyukámat is meglepni.Az a probléma,hogy nem tudjuk igazán mi áll jól és mi nem. Az Anyukámat szeretném fiatalabbra.
Várom válaszát!
Addig is szép napot!
Ági


Felhasznalo:
Gyáfrás Imréné
Dátum:
2011-07-02 10:40:07

Kedves Márk. Nagyon szeretem a műsorod,tényleg egy színvonalas ,tartalmas adás.Nekem egy olyan problémám van,hogy szeretnék végre egy igazi jó frizurát magamnak és lányomnak..A műsorban nem akarok szerepelni ,,csak segitséget kérek,,,kérünk! Baján lakom,,a lányom sokat van Pesten és szeretném meglepni.SAjnos itt Baján nem igazán értenek a JÓ frizurákhoz. Nagyon megköszönném ha kapnék egy telefonszámot ,valamelyik ,a műsorban szereplő fodrászhoz. Előre is köszönöm .Éva Bajáról.


Felhasznalo:
M.Zs
Dátum:
2011-06-12 14:02:38

Sziasztok!Nagyon tetszik a műsor,élvezet nézni ahogy megszépülnek a főszereplői-a végé a legizgalmasabb...szinte velük sírok.Én is önbizalom hiányban szenvedek-mint a legtöbb aki ezt a műsort nézi-és szeretnék írni a műsorukba,mert 1 pár tanácsra lenne szükségem,de nem találom az e-mail címüket.Válaszukat előre is köszönöm.


Felhasznalo:
Szabó Krisztina Mága Krisztina
Dátum:
2011-06-05 12:26:36

Kedves Márk! Szeretném megkérdezni lehet e még jelentkezni a műsorba.Mindig nézem a műsört és nagyon tetszik. Szeretném megváltoztatni a külsöm. Szeretném ha több önbizalmam lenne. Azt mondják szép vagyok de valahogy én nem úgy érzem. Mióta megszültem lányom,Sokminden megváltozott. Hiányos a fogam. Stb. Elöre is köszönöm. Kedves Márk. Tisztelettel. Szabó Krisztina. 29éves


Felhasznalo:
Andrea
Dátum:
2011-05-20 19:09:27

Szia Márk!

Lehet még jelentkezni a műsorba?
Engem is érdekelne ez a " külső átalakulás" dolog! :)

Üdv. ;
Rea


Felhasznalo:
timea445
Dátum:
2011-05-17 09:13:22

Kedves Márk! Lehet még jelentkezni a műsorba? Üdvözlettel!! Timea

előző oldal  1  [2]  3  4  következő oldal

Új hozzászólás
Név:
E-mail:
Az email cím nem jelenik meg a hozzászólás-ban!
 
  Kérjük írja be a balioldali számot!
 
 
  Új hozzászóláshoz nem szükséges regisztráció, csak adja meg a fentieket és már mehet is. Kérjük valós e-mail címet adjon meg hozzászólásához, csak így vehet részt nyereményjátékunkban. A GlobalPlaza Kft fenntartja a jogot, hogy törli az obszcén tartalmú hozzászólásokat.