Cipőt venni saját magunknak is nehéz, hát még ha arról van szó, hogy kicsi gyermekünknek megtaláljuk a megfelelőt! A gyermekeknek akkor érdemes megvenni az első cipőt, ha elkezdenek járni. Legyünk körültekintőek: párhavonta cseréljük a cipőt, figyeljünk a hajlékony talpra, s ha lehet, bőr cipőt vegyünk a kicsinek. A minőséget tartsuk szem előtt a gyerekcipő vásárlásnál is, így a későbbiekben is egészséges lába lesz.

Méret

A lábujjak szabad mozgástere miatt jó, ha a kiválasztott cipő 1-1,5 centiméterrel nagyobb a gyermek lábánál. Mindemellett az sem elhanyagolható szempont, hogy a kicsik lába gyorsan nő, így ha pont a lábra illő cipőt veszünk, akkor megeshet, hogy akár néhány hét alatt kinövi. Azért óvatosan, ne legyen egy számmal nagyobb!

Rajzoljuk körbe a talp méretét, s ezt illesszük a cipő talpához. A cipő orrát hiába nyomogatjuk, ugyanis a gyerekek sokszor behúzzák ilyenkor a lábujjaikat, így nem tudjuk megállapítani, hogy járás közben milyen viselet az. Akármilyen kicsi is, jó, ha ott van velünk a gyerek, mert mindig fel kell próbálni. Attól, hogy lerajzoljuk a talp méretét, a talp és a láb formáját nem fogjuk pontosan tudni.

Figyeljünk oda rá, hogy a gyermekeknek jóval gyakrabban kell cipőt venni, mint a felnőtteknek, hiszen a lábuk gyorsan nő. Ezt leellenőrizhetjük azzal, hogy megnézzük, a cipő orrában van-e még elegendő hely, vagy ismét rajzoljuk le a talp méretét és mérjük a cipő talpához. Általában 3-6 havonta kell a gyerekeknek új cipőt venni, de érdemes havonta megnézni, jó-e még az aktuális.

Ugyanúgy, ahogy a kinőtt lábbeli már nem alkalmas a hordásra, a széttaposott cipő sem tartja a lábat, így ilyenkor is új cipőt kell venni.

Fűző vagy tépőzár

Lényegében mindegy, hogy milyet veszel. A fűzős cipők előnye, hogy valamivel biztosabban tartja a lábat, és a kisebbek még nem tudják kikötni, ám ezzel szemben a tépőzárasakat ők is könnyen megtanulhatják használni.

Amire nagyon figyeljünk

Ha a gyermek sarkai keskenyek, olyan modellt válasszunk, amely biztosan fogja az egész talpat anélkül, hogy a cipő emiatt szűk lenne.

Az sem biztos, hogy a legdrágább cipő a legjobb. Fontos, hogy a gyerekcipő tartsa a bokát, a cipő maga pedig legyen puha, ha lehet, készüljön jó minőségű bőrből, de semmiképp se tartalmazzon a bélés műszálat. Legyen hajlékony a talpa, hogy könnyen alkalmazkodjon a természetes mozgáshoz és csúszásálló, mert a gyerekek még bizonytalanul járnak, így könnyebben elcsúszhatnak.

A talpbetét ne legyen túl kemény és legyen jó a nedvszívó képessége. Lehetőleg legyen kérge, ami támasztja a sarkat és biztosítja, hogy ne dőljön befelé a láb.

Tévhit, hogy a gyermekeknek a lakásban is cipőben kell lenniük. Amíg csak tipeg, amikor csak lehet, kerüljük az utcai cipő viseletét. Az első cipőnek legyen szára, ami jól körülöleli a lábat, az orra csapott legyen, a talp pedig hajlékony.

Ne mindent mi döntsünk el! Hagyjunk a gyereknek is egy kis szabadságot, legalább a színválasztás terén – ha nem tetszik neki a cipő, akkor valószínűleg nem szívesen fogja majd hordani vagy nem lesz hajlandó fölvenni.