Mik is pontosan az e-book olvasó előnyei? Az elektronikus könyvek nem foglalnak helyet, egy helyen több ezer könyv elfér, könnyű magunkkal hordozni, bármikor bármelyik „könyvet” előkaphatjuk. Ha úgy döntöttünk, hogy nekünk kell egy ilyen, azért nem árt óvatosnak lenni, s tájékozódni a vásárlás előtt.

Fontos eldönteni, hogy mikor és hol szeretnénk használni, milyen sűrűn...Maguk a könyvek olcsóbbak elektronikus formában, mint papír alapon. Jó pont az e-book mellett, hogy több alkalmat teremt az olvasásra, hiszen a kis gépecske elfér a zsebben, kihasználtságot adva az üres perceknek.

Technológia

Az eInk technológia lehetővé teszi, hogy elektronikai cégek olyan elektronikus könyv olvasókat gyártsanak, amelyek nagyobb komfort érzetet teremtenek olvasás közben, mint a hagyományos papír alapú könyvek. Ezek akár 15000 oldal lapozására elegendő akkumulátor kapacitással rendelkeznek, töltés nélkül nagyon hosszú ideig bírják.

Hátránya, hogy csak fekete-fehér szöveg megjelenítésére alkalmas, nincsenek videók, szövegkiemelés stb. Leginkább csak olvasásra jó, abban viszont kiváló minőséget nyújt, mivel a papírformához ez áll a legközelebb, napon, világosban is kitűnő a teljesítménye.

A másik technológia az LCD-képernyős, ami sokkal olcsóbb mint az eInk, azonban jóval károsabb hatású is, mert olyan, mintha az ember a számítógép képernyőjét olvasná. Pár óra múlva már töltésre szorulnak, nézzünk utána, hogy egy töltés mennyi időt bír ki.

De ebben az esetben van színes, érintőképernyő, lehet videót nézni, rengeteg sok extra funkció. Viszont olyan mintha a számítógép monitorját néznénk.

Támogatás

A két legelterjedtebb kifejezetten e-könyves formátum a prc (mobipocket) és az ePub. Olyan e-inkes olvasó nincs, amely mindkét másolásvédelmi szabványt támogatná egyszerre. a valamely szabványpáros mellett elkötelezzük magunkat, akkor egyúttal kizárjuk a másik formátumot, vagyis csak olyan boltokból fogunk tudni vásárolni, ahol az általunk választott formátumban elérhetőek a tartalmak. Tehát érdemes előtte utána nézni, hogy a vásárolni kívánt e-könyvek milyen formátumban találhatók meg, s ennek függvényében keresgélni az e-könyv olvasók között.

A pdf-formátumot azonban mindkettő képes kezelni, ebbe pedig átkonvertálhatók a prc és az ePub fájlok is. Rengeteg ingyenesen elérhető e-könyv is van már.

Kérdezzünk rá, hogy az ún. UTF-8 és magyar karakterek is mennek-e a készüléken, egyébként a szövegek megjelenítése hibás lehet. Ha nem támogatja, ilyen készüléket semmiképp ne vegyünk!

Nézzük meg milyen kimenetek találhatók az e-könyvön, mi az amikre szükségünk lehet (ha a számítógépünkről pdf-et szeretnénk átmásolni, célszerű, ha van rajta usb).

Érintés vagy klaviatúra?

Az érintőképernyős e-bookokat sokan azért nem szeretik, mert ettől foltos, ujjlenyomatos lesz a kijelző, s ilyenkor vagy állandóan törölgetni kell, vagy zavaró tényezőként van jelen olvasás közben. Viszont ha nincs hozzá külön klaviatúra, sokkal kisebb is lesz az eszköz, mint vele. A klaviatúrás e-book viszont sokkal esztétikusabb, klasszikusabb, mondhatni nemesebb.Nem mindegy, hogy az ujjammal böködöm a képernyőt, huzigálom a szövegen a kezemet, vagy mindezt egy irányító kapcsolóval, tartalmon kívül végzem. Viszont nagyon kicsik a kezelőgombok, gyakori a mellényomás.

Méret

Ha otthoni használatra szeretnénk e-könyv olvasót, akkor érdemes minél nagyobbat választani (8-10 collos). Utazásnál már problémák lehetnek a hordozással, így ilyenkor célszerűbb valamivel kisebbet (7 collos). Az ennél kisebbek már nagyon kicsik, így nagyon gyakran kell lapozni, s már köze sincs a könyv méretéhez.

Figyeljünk oda a méretére is, bár 3 GB esetén kb. 850.000 könyvet tudunk tárolni, úgyhogy helyhiánnyal valószínűleg nem fogunk küzdeni. Kisebb méretűeknél érdemes megtudni, hogy bővíthető-e a tárhely.

Használata

Ha nem csak olvasni szeretnénk, hanem pl. jegyzetelni is, akkor jó, ha billentyűzettel vagy érintőképernyővel is rendelkezik az olvasónk. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy az érintőképernyősön ott maradnak az ujjlenyomatok, így nehezebb lesz olvasni is.

Akár este is olvasható, éjjeli lámpafény mellett is, hiszen lehetséges a beépített világítás funkció, vagy egy hozzá vásárolható csiptető-fényforrás.

Tablet vagy e-könyv olvasó?

Egy e-könyv olvasó inkább csak olvasásra alkalmas, viszont kicsi, nagyon könnyű, kb. 30-40 ezer forintért már beszerezhető. Ha valaki ennél jóval többet szeretne, pl. filmezni, sokszor böngészni, esetleg alkotni is valamit, annak célszerűbb egy táblagépet vennie.

Természetesen minden funkció egyénfüggő, neked kell eldöntened, hogy mire van szükséged, mennyit vagy hajlandó fizetni érte. Mindenképp nézd meg és próbáld ki egy boltban a készüléket vásárlás előtt, hiszen könnyen lehet, hogy a jónak vélt készülék mégsem felel meg számodra.