Egyre többet vásárolunk az interneten

Az e-kereskedelem szárnyal, a magyar netes vásárló azonban még mindig bizalmatlan. Egyre többet vásárolunk és költünk az interneten keresztül, elsősorban a műszaki-elektronikai cikkeket keressük, bár a digitális kompetenciáinkat lenne hova továbbfejleszteni. Legalábbis ez derül ki, ha összegezzük a netes vásárlásokról szóló legújabb kutatási eredményeket.

Egyre többet és többet

Az internetes vásárlások volumene évről évre növekszik kishazánkban: 2014-ben már 273 milliárd forintot költöttünk el webáruházakban – derül ki az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. riportjából. Ez kb. annyi, mintha 53-szor elköltöttük volna az ötöslottó rekordnyereményét.

Forrás: eNET

Ráadásul mindez 26%-kal több, mint az egy évvel korábbi adat, ami azt mutatja, hogy az internetes vásárlások évről évre töretlenül növekednek. És még egy biztató adat: az átlagos vásárlói kosárméret, vagy is az az összérték, amit egyszerre megvásárolunk az interneten, szintén jelentősen növekedett 2014-ben, ezzel átlépve a 10 ezer forintos lélektani határt.

Na de mit?

Akik már vásároltak interneten keresztül, azok egyre gyakrabban teszik ezt meg utána később is, ezzel párhuzamosan pedig szélesedik azon termékek köre is, amelyeket webshopokból vásárolnak a felhasználók.

Magyarországon négy nagy termékcsoportot lehet elkülöníteni. Az első és legfontosabb a műszaki-elektronikai termékek, ide tartoznak a háztartási gépek, a szórakoztató elektronikai eszközök, mobiltelefonok, táblagépek, laptopok, kiegészítők és további mindenféle kütyük. Ez a csoport adja a teljes e-kereskedelem mintegy 30%-át. A másik három termékcsoport sorban a kulturális termékek (pl. könyv), ruházat és végül az élelmiszer és egyéb napi fogyasztási cikkek.

Hiszem, ha látom, avagy még mindig a készpénz a tuti

A netes vásárlások során preferált fizetési mód egyértelműen az utánvét, vagyis a magyar internetes vásárló csak akkor szeret fizetni a rendelt termékért, ha azt már ténylegesen a kezében tarthatja. Az utánvét aránya 65% a fizetési módok között, ráadásul ennek nagyon nagy része készpénzzel, és csak kisebb része történik bankkártyával.

Forrás: eNET

Az utánvét népszerűsége miatt a webáruházak vásárlói rendesen megdolgoztatják a futárszolgálatokat. Mindenesetre az a trend is látszik, hogy a jövőben egyre népszerűbbek lehetnek a személyes átvételi lehetőségek a csomagautomaták szaporodása miatt.

Mi állhat a háttérben?

Ugyan az sem elhanyagolható tényező, hogy a webáruházak vasárnap is nyitva tartanak, mindenesetre nem lehet a boltok vasárnapi zárva tartásával magyarázni a növekedést, hiszen az intézkedés egyébként is csak szűk öt hónapja van érvényben.

Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy meddig tartható az e-kereskedelem növekedésének jelenlegi üteme. Nos, az okosak szerint néhány évig még biztosan kitart a lendület: nagy nemzetközi cégek vetették meg lábukat az utóbbi időben a magyar webes piacon, és erre lehet számítani középtávon a jövőben is, lassulásnak tehát nincs jele.

És ilyen szempontból az sem teljesen irreleváns, hogy hogyan állunk a digitális képességek, internetes kompetenciák terén. Nincs túl sok szégyenkeznivalónk ezen a téren, ráadásul a felnőtt lakosság nyitott is a technológiai újdonságokra, elismeri, hogy tanulni kell ezen a téren, és a gyermekeiket is ebbe az irányba igyekeznek terelni. Úgyhogy könnyen elképzelhető, hogy nemsokára már mobileszközökről is egyre többet fogunk vásárolni az interneten.

 

Oszd meg ezt a hírt a világgal!
Google+ megosztás
kapcsolódó linkek

Segítettünk a vásárlásban?
Értékeld a cikkünket!

5.0 pont, 1 szavazat
kapcsolódó cikkek
legnépszerűbb cikkek
kapcsolódó kategóriák
Szolgáltatás

Hasznos volt a cikkünk?

Olvastad hasonló témáink?

Fűtési szezon a Praktikerrel

Fűtési szezon a Praktikerrel

Akár a régi fűtőberendezésed cserélnéd korszerűbbre, vagy egy új megoldást keresel, a Praktiker webshopjában biztosan megtalálod a tökéletes fűtőtestet.

Stílusos és kényelmes otthon a Praktikertől

Stílusos és kényelmes otthon a Praktikertől

A Praktiker segítségedre lesz álmaid otthonának megteremtésében!

Őszi kertgondozás a Praktikerrel

Őszi kertgondozás a Praktikerrel

Akár teljesen új kertet álmodsz meg, vagy csak felfrissítenéd a szeretett zöld területed, a Praktiker webshopjában minden elemet megtalálsz, amire csak szükséged lehet.