A jó íróasztal a hatékony munkavégzés titka lehet. Érdemes odafigyelni rá, hogy milyen elrendezésű íróasztal mellett töltjük a napot. Csakúgy mint a felnőtteknél munka közben, a gyerekeknél tanulás közben is fontos az íróasztal kialakítása.

Íróasztal otthonra, irodába – munkához

Minél nagyobb munkafelülettel rendelkezik az íróasztal, annál jobb, mivel annál kényelmesebben elférünk majd rajta.

Mindig figyeljünk oda az asztal megfelelő magasságára. Próbáljuk ki, hogy leülve, mennyire kényelmes, nem túl alacsony vagy magas-e.

Számoljunk azzal, hogy mennyi felületre van szükségünk: ha számítógéppel, sok papírral dolgozunk, akkor mindenképp érdemes minél nagyobb felületű asztalt venni – akár sarokasztalt, ezzel helyet spórolhatunk. Mivel az íróasztal kiválasztása nagy mértékben függ a rendelkezésre álló helytől, ezért jól meg kell gondolnunk, melyiket választjuk és mire is fogjuk használni. Célszerű, ha minél több fiók, polc vagy kisszekrény tartozik az íróasztalhoz.

Egy 70 cm szélességű asztalon egy laptop és egy kisebb füzet kényelmesen elfér. A rakodóteret növelhetjük azzal is, ha kihúzható billentyűzettartója is van az asztalnak. Itt arra érdemes figyelni, hogy mennyi hely marad a lábunknak, tudunk-e kényelmesen ülni.

Aki napi pár órát ül az íróasztalnál, annak érdemes ennél valamivel nagyobbat választani – kb. 120 cm –, mivel a lábak kényelme elsődleges szempont. Ilyenkor praktikusak a sarok íróasztalok, fiókokkal, szekrényekkel.

Íróasztal gyerekeknek

Nagyon fontos odafigyeli a gyerekek íróasztalára is. Nem mindegy, hogy milyen minőségű az asztal. Az olcsóbb fajtáknál gyakran előfordul, hogy rövid idő elteltével az asztal éleiről lejön az élfólia, eltörik a fogantyú, tönkremegy a zsanér és hasonló problémák merülhetnek még fel. Ezért a vásárláskor érdemes megvizsgálni, milyen az asztal eldolgozása, mennyire minőségi munka.

A gyerek íróasztalok méreténél kérdés lehet, hogy akkorát vegyünk, amekkorára az elsős 6 éves gyermeknek szüksége van, vagy inkább nagyobbat, amit majd 10 évesen is használni tud? Mindenképp ez utóbbi javasolt, mivel a nagy asztalt könnyen tudjuk korrigálni a szék magasságának állításával. Minél nagyobb dolgozófelülettel érdemes számolni, hogy a könyvek, füzetek kényelmesen elférjenek, esetleg a későbbiekben a számítógép is.

Minél több fiókunk van, annál rendszerezettebben tudjuk elpakolni a dolgokat. Ha az asztal alatt van kihúzható billentyűzettartó, akkor az asztalfelületen kapunk nagyobb helyet. Szintén praktikusan a sarokasztalok, mert ilyenkor is nagyobb pakolófelületünk lesz.