Sok a gond az Apple Watch-csal

Egyre több a bonyodalom az Apple Watch háza táján, pedig alig egy hete, hogy az első példányok kereskedelmi forgalomba kerültek. Az Apple várva várt újdonságáról szinte minden nap kiderül valami olyan információ, ami arra enged következtetni, hogy a felhasználóknak bizony meggyűlhet majd a baja az okosórával.

Mindössze néhány nap telt el azóta, hogy az első vásárlók a kezükbe vehették az április 10-e óta előrendelhető Apple Watch-ot, máris botránytól hangosak az internetes fórumok. Az első felhasználók ugyanis sorra jelentik be, hogy problémákat tapasztalnak az okosóra használata során.

Egészen konkrétan az a helyzet, hogy azok, akiknek sötétebb a bőrszíne, vagy tetoválás borítja a csuklójuk területét, nem tudják maradéktalanul használni az óra minden funkcióját, így a szívverés és a pulzus megmérését sem. Az egyik tulajdonos például arról számolt be, hogy amint kijelzője elsötétült, a készülék lezárta magát, és jelszót kért a belépéshez, valamint az értesítések sem érkeztek meg rá. Egészen addig, amíg át nem rakta arra a kezére, amin nem volt tetoválás. Ekkor esett le neki, hogy valószínűleg ez okozhatja a zavart az óra működésében.



A lehetséges magyarázat pedig logikusnak tűnhet ezek fényében. Az Apple Watch ugyanis a kórházakban is alkalmazott pulzusoximéteren alapul, ami infravörös és zöld fényt használ. A tetoválás tintája elnyeli a nagyobb hullámhosszú fényeket, és sajnos a zöld is ezek közé tartozik. Ám míg az emberi pigmentek az infravörös tartományra másként reagálnak, ezért az óra fekete bőrű embereknél is jól működhet a vér vizsgálata során, addig a tintának eltérő a fényelnyelő tulajdonsága, vagyis nem csak a zöld, hanem az infravörös tartományban sem tud működni a szenzor.

De ha ez még nem volna elég, ma derült ki az is, hogy selejtesnek bizonyult az óra egyik kulcsfontosságú alkatrésze. Mégpedig az a komponens, amelyik azért felelne, hogy a felhasználóknak olyan benyomása legyen, mintha nem is az órához, hanem a csuklójukhoz érnének a készülékre tapintáskor. A szóban forgó összetevőket hibásan gyártotta le az egyik beszállító, ezért az Apple nem tud időben eleget beszerezni belőle, ami viszont azt eredményezi, hogy a boltokban nincs készleten az okosóra.

Pedig a kereslet nagy volna rá, elsősorban a már 349 dollárért elérhető Sport nevű kiadásra. Ugyanis hiába kapható akár 10-17 ezer dollárért is az aranyból készült Edition, a felmérések szerint a vásárlók jelentős része inkább a legolcsóbb változatot és az eggyel drágább, 549 dolláros, de ezért cserébe strapabíróbb alapmodellt keresi. 

Egyébként az Apple Watch-okat csak a külsejük különbözteti meg egymástól, hiszen mindegyiken ugyanaz a szoftver fut, a tudásuk is ugyanakkora és akkumulátoraik is egyforma ideig bírják töltés nélkül.

Oszd meg ezt a hírt a világgal!
Google+ megosztás
kapcsolódó linkek

Segítettünk a vásárlásban?
Értékeld a cikkünket!

Nincs még értékelve, légy te az első!
kapcsolódó cikkek
legnépszerűbb cikkek
kapcsolódó kategóriák
Okostelefon Óra

Hasznos volt a cikkünk?

Olvastad hasonló témáink?