6 MAI KATALÁN DRÁMA - SERGI BELBEL ÉS JORDI GALCERAN DARABJAI jellemzők

SERGI BELBEL és JORDI GALCERAN kétségtelenül a kortárs katalán dráma nemzetközileg legismertebb szerzői. Nemcsak abban az értelemben vonatkozik rájuk a kortárs jelző, hogy ma élő és alkotó drámaírók, hanem úgy is, hogy mindketten jellemzően XX. század végi, de még inkább XXI. század eleji figurákat, helyszíneket, problémákat állítanak színdarabjaik középpontjába.Válogatásunk hat szövege aktuális témákról szól, a cselekmény a kor emberének mindennapjait, konfliktusait mutatja be, a hely szinte mindig a nagyváros, és azon belül is olyan közeg, amely sokaknak ismerős lehet, a szereplők hétköznapi emberek, hétköznapi nyelvet beszélnek, hétköznapi problémákkal küzdenek, amelyek azonban valamilyen módon a maguk egyszerűségével együtt mégis mindig túlmutatnak a banalitáson.Jelen kötetünkben jórészt a XXI. században született színdarabokból olvashatnak válogatást. A hat szöveg közül négyet már láthattak színpadon a magyar érdeklődők, és ugyanilyen megfontolásból került a kötetbe mindkét szerző