A erdélyiség "színeváltozása" - Kísérlet az Erdélyi Párt ideológiájának és identitáspolitikájának elemzésére 1940-1944 jellemzők

Erdély, a "magyarabb magyarok" földje, évszázadokig a "nemzet állam" őrzője, a "magyarság védőbástyája", a nemzeti mítoszok tündérkertje. Amikor a második bécsi döntést követően északi része újra magyar szuverenitás alá került, elképzelhetetlennek tűnt, hogy lakói ne kizárólag magyarként tekintsenek magukra, ne a nemzeti egység jegyében határozzák meg önmagukat. A mindennapok azonban hamar felszínre hozták azt is, ami nem összekötötte, hanem elválasztotta Erdélyt és az anyaországot. A kisebbségi lét, a két évtizedes külön történelem, az első világháborút követően megfogalmazott saját ideológiák, az "erdélyiség" - párosulva a regionális elit pozícióőrzésével - nem csak egy társadalmi monopóliumra törekvő pártot hívott életre, hanem egy határozottan megfogalmazott és képviselt ideológiát is, ez pedig egy elkülönülő erdélyi identitás megfogalmazását is céljául tűzte ki.
A kötet arra keresi a választ, hogy milyen módon próbálta enyhíteni-oldani ezt a sajátos, a korszak jobboldali szociális reformeszméihez kapcsolódó ideológia és az "erdélyiség" mint identitás, a nemzeti egység és a tényleges "szétfejlődés" feszültségeit, hogyan viszonyult az anyaországhoz és a kisebbségekhez? Miként alakult ki az egykor demokratikus tartalmú erdélyiség "színeváltozásával" egy szuprematista, nagymagyar és paradox módon mégis elkülönülő eszmeiség az immár többségé lett magyarság elitje körében?