A FERENCES REGULA - KORAI ÉS MAI ÉRTELMEZÉSEK jellemzők

A regula arra hív minket, akárcsak az előző nemzedékek testvéreit, hogy kezdjünk párbeszédet vele. A találkozás feltételei ugyanazok, mint minden párbeszédben: meg kell nyílni a másik felé, tiszteletben kell tartani különböző voltát, ugyanakkor meg kell próbálni megérteni a szándékait. Hagyni kell, hogy a másik beszéljen, figyelemmel kell hallgatni őt, nem szabad azonnal ráerőltetni a magunk véleményét, abban a nyitottságban és tudatban kell hallgatni, hogy mint minden találkozás, ez is hatással lesz rám: mond valami újat, megindít, megvigasztal,provokál, kérdez. Ha nem bízom a másikban, és semmit sem várok tőle, akkor nem léphetek vele igazi párbeszédre. Ha pedig a két fél között semmi sem történik, az azt jelenti, hogy nem is találkoztak.Mielőtt megkérdőjeleznénk a regulát, oda kell figyelnünk azokra a kérdésekre, amelyeket bennünk elindít. Mielőtt mi akarnánk „megtéríteni”, átírni a szöveget, előbb a szöveg kér tőlünk megtérést. Az alapvető kérdés tehát ez: várok-e, várunk-e mégvala