A HONFOGLALÁS FORRÁSKRITIKÁJA I. - A KÜLFÖLDI KÚTFŐK jellemzők

Honfoglalás.Kevés esemény van a magyar történelemben, amit annyi művész írt, zenésített vagy éppen festett meg, mint a magyarok bejövetelét. Az évfordulóját is megünnepeltük 1896-ban, majd 1996-ban is, – azt a látszatot keltve, mintha a tudomány megfejtette volna a honfoglalás igencsak komplex problematikáját. Kevés hangsúlyt kap, mégis tény viszont, hogy a „megfejtés” minden egyes eleme merő hipotézis csupán – beleértve a magyarok bejövetelének az időpontját is. A dualizmuskori, minden áron újat mondani és deheroizálni akaró, akkor igen modernnek tetsző történésziskola munkájának gyümölcse. Tudományuk gerincét az a feltevés adta, hogy a magyarok esküdt ellenségének, Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárnak az írásai minden más írott forrás fölé emelhetők, és utóbbiak hitele azon áll vagy bukik, hogy mennyire illeszthető mondanivalójuk a görög császár De Administrando Imperio című művének betűihez. A 20. század nemzetközi kutatása lassan kiderítette, hogy a DAI ilyen funkcióra a