A JAPÁN FILMMŰVÉSZET REMEKEI - 5DVD - DÍSZDOBOZ (NORMÁL) jellemzők

A 2012 telén megjelent, 11 lemezből álló Andrej Tarkovszkij-gyűjteményt követően az Etalon Film újabb, hasonlóan kultikus rendezők alkotásaiból válogat, amikor A japán filmművészet remekei sorozattal Akira Kuroszava és Kaneto Shindo több kihagyhatatlan művét is megjelenteti. Kuroszava impozáns munkásságából az öt kiadványból álló díszdoboz magában foglal két klasszikus szamurájfilmet, az 1961-es Yojimbo – A testőrt és az egy évvel későbbi, Sanjuro című folytatását, melyekről egyaránt elmondható, hogy nemcsak a látványos küzdelmek, de a súlyos mondanivalójú történetek kedvelőinek igényeit is egyaránt kielégítik. A rendező harmadik, szintén e gyűjtemény részévé vált darabja az 1952-es Ikiru – Élni, melyet sokan minden idők legszebb filmjei közé sorolnak. A két szamurájfilm DVD-jén kapott helyet a Kuroszava, a mester című kétrészes dokumentumfilm, melyek révén 45, illetve 35 percben kerülhetünk közelebb a neves japán alkotóhoz. A japán filmművészet remekei Kaneto Shindo pályájának két rem