A kultúra iránytűje jellemzők

Új kötetében könyvismertetéseiből, kritikáiból kínál válogatást a szerző. Ritkán ír kellemetlen vagy rossz dolgokat: nem annyira bírál, mint inkább elemez. Nem azért, mert kíméletes akar lenni, hanem mert olyan művekről ír, amelyeket szeret, amelyek érdeklik. Nem általa rossznak tartott könyvekről akarja lebeszélni az olvasókat, hanem fontos és jó művekre hívja föl a figyelmüket: a teljesség igénye nélkül sorolva olyan kötetekre, mint Csoóri Sándor, Ágh István és Szepesi Attila verseskönyvei, Cs. Szabó László levelezése, Kodolányi Gyula és Németh László esszéi, Szilágyi István prózája.
Nem ajánló szövegek ezek: elmélyült, a művek talán kevésbé ismert vonásait föltáró írások - akkor, amikor a köztéri lárma, a piaci célú recenziók, szédelgő feldicsérések, bulvárosodás idejét éljük. Gróh Gáspár igazi értékeket mutat be az elmúlt esztendők könyvterméséből válogatva. Teszi ezt a hagyományos kritika haldoklása idején, amikor fontos és nagyszerű művek maradnak visszhangtalanok. Nem csoda, hogy ezekről kevés szó esik: hiszen gyakran még a nagyobb kereskedőknél sem találhatók meg. A selejt ellenforradalma idején értékeik okán már a polcokra sem nagyon kerülhetnek...
Jó, hogy van még kritika, és jó, hogy van ilyen kritikusunk, mint Gróh Gűspár.