A LEGERŐSEBB KÖTELÉK - ROMATIKUS REGÉNY - jellemzők

„Ezután került sor Martin Menjou meghallgatására. – Elgondolkodott-e önök közül bárki itt, tisztelt Bíróság, hogy mi késztette ezt a fiatal anyát arra, hogy megszülje ugyan, de azután örökbe adja a szíve alatt kihordott gyermekét? Nos… A szülei kitagadták, mert szakított népének és vallásának évszázados hagyományaival: házasság nélkül összeköltözött egy férfival. A férfi kihasználta, azután becsapta; magára hagyta egy másik nőért a testében éppen fejlődésnek induló magzatával. Nem csak elhagyta, hanem az utcára tette, mert a lakást is, amelyben éltek, eladta a feje fölül. Munkája nem volt, mert növekvő pocakkal már nem tartott rá igényt fotómodellként a reklámszakma. Pénze sem volt, hiszen még tanult az egyetemen. Egyedül maradt a világban lakás, munka, pénz, támasz és remény nélkül. Testében a gyűlölt férfi magzata növekedett. Az abortuszt tiltotta a hite…” Ezt a részletet Petterson New York-i bírónak az egyik tárgyalási jegyzőkönyvéből idéztük. Az ebből a jegyzőkönyvből írt regény Sa