A Logosz felismerése

Az emberi tudat hátterében egy "őstapasztaló" van, szavakkal kifejezhetetlen, csak utalni lehet rá: Én vagyok (és) Világosság. Az őstapasztalást János evangélista szavakba foglalja, és ezekből a szavakból új tapasztalás fakad: a Szó Világossága. A szóban ébred az ember. Felébredése új képességet hoz: a tanúbizonyság-tevés képességét.
A kereszténység egész impulzusa az Alétheia jegyében áll, a rejtetlenségben: ami korábban rejtett volt, nyilvánosságba lép, sőt: ez a világosság. Alétheia az élő jelenlét: a világosság, a megismerés időn kívüli folyamatai, egy létesülésben lévő világ: az élő megismerésé. Aki az igazságban él - jár -, az föltétel nélkül mondja: Én vagyok. Szavak nélkül mondja, az igazság szférája a szavak nélküli "gondolkodásé". Az Én-vagyok az Alétheia.
A jót tenni fölöslegben, a kötelességen túl: ez a Kharisz. A Kharisz igéje mindig cselekvés.
A teremtésben Kharisz és Alétheia, szeretet és megismerés egy: a teremtés szeretetből lesz, szeretetből az iránt, ami még nincs, amit megismer és ezáltal lesz: valami új. Alétheia, hogy magamból megtalálhatom az igazságot, és kimondhatom, rejtetlenségről rejtetlenségre találva. Kharisz: hogy "kegyelmet" tudok gyakorolni kegyelemből.
És ahol leírása ezt a valóságot ábrázolja, ott áll a Logoszlény szava: "Meglett" - azaz földi-kozmikus realitássá lett valami, ami nem "vala" öröktől fogva. A világ zártságát - a megmaradási törvények világát - Kharisz és Alétheia áttörték: a mennyeknek országa elközelgett. Mert Kharisz és Alétheia: ez a mennyek országa. Az ég kapuja kinyílt; és ennek a tettnek közvetítője számunkra János, a szeretett tanítvány, aki "marad" írásaiban, azokon át, az őskezdés ezen képességeinek fölkeltője az emberi szívekben: az első ember, akiben vallásos tapasztalás és megismerés, imádat és tudati ébredés egyazon történéssé váltak.