A MÚLTBÓL MERÍTETTEM II. jellemzők

A 2009-ben megjelent A múltból merítettem I. kötetnek méltó folytatását olvashatjuk most A múltból merítettem II. című kötetben. Míg az előzőben főként a település életén és a néphagyományán volt a hangsúly, ebben, a második kötetben a történelmi szemlélet dominál. Millió évekre visszamenőleg végigpásztázza a Kárpát-medence, és ezen belül Bácsfeketehegy domborzatának alakulását, a növény- és állatvilág létrejöttét, a vízellátását a történelmi eseményeket stb. A szerző szemével látjuk az egyszerű embereket is, akik mindennapi tevékenységükkel fejlődést vittek a vidék, a település életébe.