A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV MAGYARÁZATOKKAL jellemzők

2013. február 11-én elfogadásra került az új Polgári Törvénykönyv. A kötet arra vállalkozik, hogy az elfogadást követő legrövidebb időn belül olyan segédeszközt adjon a felhasználók kezébe, mely az új Ptk. megalkotását vezérlő általános elveket és az egyes szabályok mögött található koncepciót, jogalkotói szándékot is magyarázza.Az új Ptk.-ra való felkészülés során az egyes szabályok, mindenekelőtt a megváltozott rendelkezések és az új jogintézmények megértéséhez kiemelten fontos, hogy hozzáférhető legyen a jogalkotó szándéka. Ezt szolgálja, hogy a kötet szerkesztője Prof. Dr. Vékás Lajos, a Kodifikációs Főbizottság elnöke, és a kötet elkészítésében kizárólag olyan szerzők vesznek részt, akik hosszú ideje aktívan közreműködtek az új Ptk.-t előkészítő Szerkesztőbizottság munkájában.A magyarázatok elsősorban arról kívánják tájékoztatni az olvasót, hogy miben változtat az új Ptk. a hatályos polgári jogon (elsősorban a Ptk.-hoz képest, de adott esetben a külön törvényekhez és a bírói gyako