A sík jellemzők

Szálinger Balázs eposza az emberiség nagy eredetmítoszait ötvözi nem kevésbé nagyívű negatív utópiával. A magyar költészetnek ez a vonulata Vörösmarty és Madách nevéhez fűződik: Szálinger Balázs, másfél évszázad elteltével, az ő útjukat járja és gondolja tovább. A költemény címszereplője egy térbeli alakzat, a "Sík", az Egy- és a Másisten, az Isten és az Ördög játszmájának helyszíne, ahol az emberiség története rövid epizód a kialakulás és a porrá válás között. Az eposz madártávlatából az isteni játszma eldöntöttnek mutatkozik, az emberi törekvések hiábavalónak, az emberek egy hangyaboly lakóinak látszanak. Mégsem lehangoló művet tart kezében az olvasó: az eposzi hömpölygés hol a természeti tünemények fenségét idézi fel, hol apró, mulatságos részlete halmozásával kelt kiengesztelődést. A költemény megerősít abban a meggyőződésben, hogy emberi létezésünk, teremtmény mivoltunk nem tűnhet el a teremtésről tudni nem akaró természetből. (Márton László)