A SZIJAK KÖZÖTT jellemzők

Hajdúnánáson született 1908. május 23-án, de első eszméléseinek színhelye a Nógrád megyei Szécsény volt, ahol tizenkét éves koráig nevelkedett egy görbe parasztutcában, a amp;amp;amp;#8222;szelíd szegénység árnyai és egy sugaras élményvilág ősmeleg dallamai között amp;amp;amp;#8221;. Első versei tizenhat éves korában jelentek meg Budapesten, a Magyar Írás című folyóiratban, amelyben többek között József Attila is publikált. Vihar Béla a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozott. Első verseskötetét 1933-ban adta ki Út önmagadtól címmel. A második világháborúban megjárta a munkaszolgálat poklát. 1943 végén hazatért, ezután állította össze a Sárga könyv című dokumentumgyűjteményt, amely a világon elsőként emlékezett meg a holocaust áldozatairól. A háború élménye fogalmazódik meg lírai bensőségességgel Az Isten halála és a méltán híressé vált Egy katona megy a hóban című poémájában. 1966-ban József Attila-díjat kapott. Életében tíz verseskötete jelent meg. 1978. november 24-én bekövetkezett halála után tová