A SZOVJETUNIÓ TÖRTÉNETE - A RÖVID XX. SZÁZAD - jellemzők

A XX. század a nagy várakozások kora volt. Sorozatunk kötetei az úgynevezett rövid XX. század (1914 amp;amp;amp;#8211;1991) történéseit ölelik fel, vagyis az első világháború végétől a bipoláris rendszer felbomlásáig tartó hét évtizedes periódust. Az egyes monográfiák a Föld összes nagy, illetve nagyságától függetlenül Magyarország számára fontos országának vagy régiójának eseményeit villantják fel. Bemutatják, hogy ebben az időszakban mi történt az egyes országokban, az ekkor kialakult vagy megerősödött intézmények, társadalmi és politikai eszmék mennyiben határozzák meg életünket. Gyakran érezzük úgy, hogy jó lenne teljesen új alapokon építkezni, mindent újra kezdeni, és ennek érdekében megszabadulni a múlt béklyóitól, sőt a múlt ismeretétől is. Lehet, hogy ez kívánatos, de nem lehetséges. A múltat nem lehet eltörölni. Amit tehetünk: próbáljuk kissé megérteni. Éppen a jobb megértés céljából indul útjára ez a könyvsorozat, melynek szerzői a tudományosságot, a közérthetőséget és az olvasmányos