A TÁNCHÁZ SAJTÓJA jellemzők

Összeállításunk a Táncház-mozgalom kezdeteinek dokumentumaiból válogatott. Újságcikkek, levelek és egyéb írások segítségével megkíséreljük felidézni a 70-es évek elejének nyüzsgő, forrongó, vitákkal és munkával terhes időszakát, amelynek eredményképpen kialakult és kiszélesedett a Táncház-mozgalom, megújult a színpadinéptánc-mozgalom. A lázas viták, álproblémázások mögött nagyon kemény és elkötelezett munka folyt, amelynek menetét, irányát jelentős mértékben meghatározta és segítette a magyar népzenekutatás. Vargyas Lajos és csoportja, különösképpen pedig Martin György, már a kezdetekkor felfigyeltek az induló mozgalomra, és jórészt még publikálatlan kutatási eredményeik önzetlen átengedésével teljes erejükkel támogatták. A Martin György javasolta tanulási módszereket Tímár Sándor vezette be és vitte diadalra a Bartók-együttesben. A néptáncok társastáncként való megtanításában Tímár Sándor élenjáró mesterré vált, az általa kidolgozott módszerek az egész mozgalom hajtómotorjává váltak.