Angol feleletválasztós tesztkönyv jellemzők

A mai nyelvvizsgák fontos és igen gyakran legnehezebb része a feleletválasztós tesztek. Az eddigi tesztek azonban sokakban még több kérdést vetettek fel, mint ahányat megválaszoltak, hiszen gyakran a saját és a megoldásban szereplő válasz eltérésére nehéz volt magyarázatot találni, sok utánjárást követelt, és nyelvtankönyvek forgatását tette szükségessé. Ez a könyv feleslegessé teszi az utánjárásokat, és a nyelvtankönyvek forgatása is kisebb gondot jelent. A könyv első fele tartalmazza a 12, egyenként ötven darabos feleletválasztós tesztsort. A könyv második felében pedig nemcsak a megoldásokat adtuk meg, hanem annak magyarázatát is, hogy miért az a helyes válasz. Gyakran felvetődik a kérdés, hogy a másik megoldás miért nem helyes. Megpróbáltunk erre is magyarázatokat adni. Gyakran a helytelen válaszokból, a "csapdákból" is sokat tanulhatunk. Újabb újdonsága könyvünknek, hogy a megoldásban megadtuk azoknak a kérdéseknek a számát, amelyek ugyanahhoz a problémakörhöz tartoznak, így ha valaki ellenőrizni szeretné ugyanazon nyelvtani, nyelvhelyességbeli problémában szerzett jártasságát, könnyen megoldhatja az azonos típusú feladatokat.