APÁM - 2. KIADÁS, PUHAFEDELES VÁLTOZAT jellemzők

Második kiadás, puhafedeles változat(L'Harmattan–Könyvpont közös kiadás)Több száz oldalas besúgói jelentésekre alapozva írtam meg apám sorsát, akivel 1957-től 1971-ig úgy bántak a titkos tartótisztek ügynökeiken, besúgóikon keresztül, ahogy rendes regényíró nem bánik a figuráival. Apám ugyanis visszautasította azt, hogy spicli legyen. Ötvenhétig általánosiskola-igazgató volt, aztán segédmunkás, majd tanító. Két bűne volt: magyar volt, és keresztény. Hogy egy kisvárosban kisemberek kiskocsmában kisfröccsöt isznak, vajon miért lehet érdekes a politikai belső elhárítás számára, ezt a gyerekeim és unokáim csak akkor értik meg, ha nemcsak világtörténelmi helyzetbe helyezem az egészet, de kultúrtörténeti kontextusba is. A múlt század már történelemnek számító hatvanas éveiről van szó, amelyben az akkor fölnövő nemzedék még némi szabadság illúziójában is ringatta magát, igaz, nem sokáig. Az ügynök a kádárizmus szimbóluma, szinte kifejezője volt lényegének. Derűlátó vélekedés szerint minden ne