Áttetsző, világosszürke árnyalat jellemzők

Versek, 1982-2007. Így szól Kurdi Imre verskötetének alcíme. Kurdi elég szűkszavú költő, alcímet sem ad találomra vagy véletlenül.
Az alcím azonban kétségkívül úgy hat, mint egy fejfa vésete. Ettől-eddig. Igaz, a sírfeliratokra általában jellemző a paradoxon is. Valaki "élt negyed századot", amúgy pedig - fűben, fában, levegőben - "örökké élni fog". Erről szokták biztosítani az eltávozottakat (élőket? halottakat?) a hátramaradottak, még ha amúgy a közös életük korántsem volt eleven, vagy ha, ellenkezőleg, félig-meddig utánuk haltak is.
Azt, hogy Kurdi Imre kötetében kiféle-miféle ama bizonyos, immár évszámok közé zárt élő-vagy-halott, az olvasó látni fogja. Egy kapcsolat, mondjuk. Vagy sokkal inkább: mondja ezt darabosan a nyelv, még a költői is, a maga diszkrét, eleven-holt folyammá válni képtelen semlegességével. Egy kapcsolat, amely idővel, negyedszázadnyi idővel, szétkapcsolódott. Volt tehát valóságos idő, hogy benne megtörténjenek - időközben - életek és halálok. Az élet néha jó néhány halál is, kívül-belül. Ezért, még ha kétséges volna is, hogy a halál része vagy sem az életnek, az nem kétséges, hogy egy kapcsolat halála mindig része egy kapcsolat életének. Így lezárt. Itt: szakadékból emelkedve, de megtartott-visszaszerzett méltósággal, mindkét felet megbecsülve. Ezért, a megélt és végigélt saját történet okán, e kötet másról is szól, nem csak egy ettől-eddig idejű kapcsolatról. Arról is beszél, ami összehoz és elválaszt, ami köt és oldoz. Meg arról, hogy végül is minek van itt az ideje valóságosan. A valódi időben, amely talán szeretne néha értésünkre adni valamit, de csupán jelezni tud. Firkálni, kirajzolni, különös árnyalatba vonni.