Autósport évkönyv 2015 jellemzők

,,Az autóversenyzés öt perccel az után született, hogy elkészült a második gépkocsi" - mondta Henry Ford, és a rajongóknak nem kell bizonygatni, hogy igazat beszélt.
Nagyjából 130 esztendővel az első Benz Patent-Motorwagen beindítása után ugyan egy az űrből érkezett kívülálló azt is hihetné, hogy azóta nem sok minden változott a világban, hiszen az egyik legnépszerűbb és leggyorsabb bajnokság küzdelmeit rendre a Mercedes-Benz nyeri, ám mi, a benzingőzök szerelmesei pontosan tudjuk, milyen színes és változatos lett napjainkra az autósport. Világszerte százezrek vándorolnak el egy-egy futamhelyszínre, hogy láthassák kedvenceiket, hogy részesei lehessenek az izgalmaknak, de annak sem kell szomorkodnia, aki nem szeretné elhagyni Magyarország területét, hiszen a jobbnál-jobb hazai szériák mellett nekünk a legfontosabb nemzetközi versenyek résztvevői is házhoz jönnek. És akkor a televízió, az internet és a nyomtatott sajtó nyújtotta lehetőségekről még nem is beszéltünk.
Az Autósport évkönyv 2015 szerkesztői most még egy csatornát nyitnak.
Az Autósport évkönyv 2015 kiadvánnyal azoknak szeretnének kedveskedni, akik képzeletben újra át akarják élni 2015 minden fontos történését. Legyen szó F1-ről, WTCC-ről, Le Mans-ról, WRC-ről, RX-ről, vagy az itthoni küzdelmekről, ebben a könyvben lehessen minden fontos eseményt, adatot megtalálni - akár a szezon végén, akár évtizedek múltán veszi majd kezébe az olvasó.