Az almatárolás biológiai alapjai jellemzők

Az almatárolás biológiája az almatermésűek morfológiai felépítésén, sajátos, klimatérikus légzésváltozással jellemezhető érésmenetén, a hűtött és megváltoztatott összetételű légtérben tanúsított utóérésén alapul. E gyümölcsöknél az érési folyamatok jól érzékelhetően indulnak meg, amelyeknek teljes lefutását azonban tárolástechnológiai eszközökkel lassítani lehet. Miközben arra törekszünk, hogy az alma- vagy körte- utóérését lelassítsuk, a gyümölcs életében olyan változások tűnnek elő, amelyekkel a fogyasztó csak véletlenszerűen találkozik. A tárolás alatt jelentkező, nem parazitás eredetű káros elváltozások az úgynevezett élettani betegségek komoly kockázatot jelentenek az almatermesztők számára. E betegségek, ha egyszer már jelentkeztek, nem gyógyíthatók. Leküzdésük tehát kizárólag a megelőzésre szoritkozik, és mivel kialakulásuk okát a biológiai rendellenességekben kell keresnünk, tisztában kell lennünk az alma tárolás alatti, illetve az előtti életével. A tárolásbilógia az almáskertekben kezdődik, a gyümölcs előélete döntő tényező a tárolás sikerében. Az almatermesztők szerte a világon arra törekszenek, hogy jól tárolható almát állítsanak elő, hiszen egész évi munkájuk ellenértékét majd csak a következő év tavaszán - nyarán realizálhatják. E könyvben foglalt alapismeretek átadásával a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező gyümölcstermesztőket és tárolási szakembereket kívánjuk szolgálni.