Az EGÉSZSÉGES is lehet FINOM jellemzők

"Én már megtettem az első lépéseket egy egészségtudatosabb élet felé. A felismeréshez sajnos egy súlyos betegség vezetett, de azóta vallom és hirdetem mindenütt, hogy az emberek figyeljenek jobban magukra, egészségükre, hiszen nem kell mindenkinek infarktust kapnia, mint Gusztinak, a baj a legtöbb esetben megelőzhető. Ezért úgy gondoltam, hogy a Nógrádgárdonyban elsajátított egészséges ételek elkészítésének módját egy csokorba kötöm. Az otthonról hozott főzésszeretet sokat segített, de ennek ellenére nap, mint nap rá kellett döbbennem, hogy nem ismerek minden zöldséget és fűszernövényt: például összekevertem a cukkínit, a kígyóuborkával, és soha nem gondoltam volna, hogy az édeskömény milyen finom megtöltve, és akár salátát is készíthetek belőle, de meglepett az is, hogy cukor nélkül is lehet édességet sütni.
Az általam elkészített ételeket nemcsak beteg embereknek ajánlom, hanem bárki másnak, aki szeretne egészségesen táplálkozni, vagy akár új ízeket kipróbálni." (Bódi Margó)