AZ ELLENSÉG HALÁLA jellemzők

Az izgalmas és finom emberséggel átszőtt regény középpontjában két ember áll. Egy fiatal, saját útját kereső zsidó férfi, és a politikai életben mind magasabbra és magasabbra emelkedő ellenség, akit ő csak B.-nek nevez, és akinek propagandája egyre fenyegetőbb, nyomasztóbb és mélységesen antiszemita légkört teremt.Tettes és áldozat szimbiotikus, sőt sorsszerű kapcsolatát a szerző pontos megfigyelések révén boncolgatja, s írói tehetségének köszönhetően általános érvényű emberi parabolává emeli.Az ellenség halálát Keilson 1942-ben, hollandiai búvóhelyén kezdte papírra vetni, de csak 1959-ben jelenhetett meg Németországban. Amerikai kiadása, amely a Keserédes komédia című kisregénnyel egy kötetben látott napvilágot, 2010-ben világszerte lelkes fogadtatásra talált, s egyben új lendületet adott a szerző befogadásának: „Az ellenség halála és a Keserédes komédia egy-egy remekmű, Hans Keilson pedig zseni.” (New York Times)