Az idegen és a zarándok jellemzők

André Scrima, Heidegger-tanítvány ortodox szerzetes hemeneutikai esszéknek nevezi kötetének két írását. Azaz: megkíséreli úgy szólítani meg olvasóját, hogy az maga is végigjárja a Scrima-esszék által bejárt utat. Az útonlét, a zarándoklás szüntelen eltávolodás a megrögzött szokásainktól - olvasási szokásainktól is -, eltávolodás a megingathatatlannak vélt ismereteinktől, bizonyosságainktól. Az úton az ismert világ és az útonlevő idegenekké válnak egymás számára. Félelmetes volna, ha ez magárahagyatottságot jelentene, de nem: az úton vele vannak a mesterek: János atya, az Idegen, és Martin Heidegger, vele van Szent Ágoston, Nüsszai Szent Gergely, Hitvalló Szent Maximosz, a hészükhaszta tradíció és a keleti vallások, és legfőbb tanítómesterként: a Szentírás. André Scrima józanságot gyakorló tekintetével tanulhatjuk meg a Szentírásból kiolvasni az útonlét félelmét legyőző erőt: a szeretetet. (1Jn 4,18) A szeretetet, mely nem ragaszkodás, ellenkezőleg: lenni engedés. (Heidegger) "Távol van, ami van" - mondja a Prédikátor. Távol van egymástól az idegen és a zarándok, távol van egymástól olvasó és Írás: hadd legyünk a távolságban közel.