Az orr

"- Most hogy menjek oda hozzá? - gondolkozott Kovaljov szorongva. - Mindenből, az egyenruhájából, meg a kalapjából is látszik, hogy államtanácsos. Nem fog vajon megharagudni, ha zavarni merészelem?
Végül közelebb lépett hozzá, és köhécselni kezdett, de az orr egy pillanatra sem hagyta abba ájtatos imáját, sőt most egymás után többször, még térdet is hajtott.
Kovaljov végül minden erejét és bátorságát összeszedve, e szavakkal fordult oda hozzá:
- Tisztelt uram, nagyra be...
- Mit akar? - szakította félbe durván az orr, miközben Kovaljov felé fordult. - Nem látja, hogy imádkozom?
Az őrnagy teljesen összezavarodott.
- Tudja, khm, azt akarom csak mondani, hogy, igen, igazán furcsának találom, igen tisztelt... Szóval, önnek tudnia kellene, hol a helye! Ehelyett pedig, csak fogja magát, és eltűnik. És hol találok magára? Egy templomban! El kell ismernie, hogy...
Az orr megdöbbenve nézett rá.
- Fogalmam sincs, miről beszél. Próbálja meg világosabban kifejezni magát!"