Az ünneptől a hétköznapi ünnepek felé jellemzők

A múlt század elején induló Ady, Babits, Kosztolányi és a többiek pályakezdőként nem vonhatták ki magukat a kor ízléséből. Írtak a tapasztalat végvidékeiről, látomásokról, a képzelet kalandjairól vagy épp lidércnyomásokról. Kedvelt helyszínük volt a zárt tér: Kosztolányi első kötete (Négy fal között) eleve utal erre. Olykor a fantasztikum lantosai. A tragikum költői, a pátosztól sokáig nem szabadulhatnak, ellenpontjuk időnként a művészetek, a zenét, a táncot ünnepelik. De az évek múlásával a köznapi, a közvetlen tapasztalatokban is fölfedezik az ünnepet vagy akár a magasztost. A második nemzedéknek a folyóirat szerkesztésében is közreműködő költője, Illyés kezdettől végig a hétköznapokban kereste a költészetre méltó tárgyat. A nála is fiatalabbak természetes mozdulattal fordultak a mindennapok fölemelő ihletéhez. Gondoljunk Jékely olyan fontos verseire, mint A marosszentimrei templomban, Futballisták, Gül Baba fürdőjében stb. Ahogy látjuk, Hajnal Anna kedves motívuma az eső, a zápor, a ciklon, viszont el kell ismernem, Weöres költészetében megfordul az ihlet iránya, és ez áll Kálnokyra is. Velük ellentétben Rónay György versbe foglalja balatoni benyomásait, külhoni útjainak nagy pillanatait, szívinfarktusát is. Ez a kötet azt kívánja szemléltetni, hogy a Nyugat nagy nemzedéke és utódaik hogyan juháztatják költészetükbe a kezük ügyébe eső tárgyakat, témákat is.