Azazel jellemzők

"Erasztománok" - így nevezik Borisz Akunyin megszállott olvasóit Oroszországban, s valóban van valami erotikus élvezet ezeknek a különös s ugyanakkor tüntetően régimódi bűnügyi regényeknek az olvasásában. Eraszt Fandorin, Akunyin könyveinek nyomozója a XIX. század második felében egymás után göngyölíti fel a különféle bűnügyeket - jelen esetben, a sorozat indító darabjában egy nemzetközi összeesküvést -, s közben az olvasó is kedvére nyomozhat. Egyrészt, mint minden derék klasszikus krimiben, igyekezhet a csavaros eszű nyomozót megelőzve megfejteni a rejtélyt s megtalálni a bűnöst, másrészt rábukkanhat a klasszikus orosz - és nem csak orosz - irodalom alakjaira, jeleneteire. "Ha Akunyin nem lenne, ki kellene találni" - írta egy orosz újság, arra utalva, hogy a Fandorin-sorozatával ő teremtette meg az intellektuálisan és nyelvileg igényes orosz tömegirodalmat, miután a közönség jó része beleunt a silány maffiaregények sokaságába. Megjelent tehát egy olyan író, akit az oroszok nyugodtan Agatha Christie és Sir Arthur Conan Doyle mellé állíthatnak, s aki ugyanakkor hamisítatlanul orosz - műveiben Dosztojevszkij, Turgenyev, Leszkov, Bulgakov és más klasszikusok alakjait, történeteit, ízeit keveri össze egy kellemesen pikáns új eleggyé Az Azazel elején Eraszt Fandorin a moszkvai rendőr-főkapitányság tejfölösszájú írnoka, akit egy furcsa öngyilkossági ügy nem hagy nyugodni - igaz, hogy holmi nihilisták naponta ölik meg magukat, de itt a részletek sehogy sem stimmelnek. A szálak először egy démoni szépségű nőhöz vezetnek, aki az ifjú egyetemistát ravaszul rávette az öngyilkosságra, majd pedig... nos, a többit már nem illik elárulni. Hagyjuk, hadd bogozza ki a rejtélyt az ifjú Eraszt Fandorin, aki ezenközben élete nagy szerelmét is megtalálja...