BETHLEN ERDÉLYE, ERDÉLY BETHLENE jellemzők

Bethlen Gábort 1613. október 23-án választotta fejedelemmé a kolozsvári országgyűlés, ahogyan Kemény János tudósított róla: „Ekkor választatott Bethlen Gábor, és ekkor szűnt meg az háborúság, úgyhogy, noha az országon kívül viseltetett hadakozások feliciter voltanak, de az haza földét ellenség lova lába nem nyomta, sem hada nem ruináltatott…” Ennek az eseménynek ünnepeltük négyszázadik évfordulóját, tisztelegve a nagy fejedelem emléke előtt. Egy új történelmi kor mindig újszerűen, új elemeket és új történeti forrásokat bevonva rajzolja meg egy uralkodó szellemi portréját és a kort, amelyben élt. Az emlékezés theatruma a mai kor emberéhez és a tudományterületek változó megközelítésmódjaihoz mérten átalakult, szélesebb, színesebb, összetettebb lett. Mindez jól nyomon követhető az e kötetben nyilvánosság elé tárt tanulmányokban, amelyek a 2013. évi programsorozat legnagyobb eseményén, a Kolozsvárott, október 23–24-én lezajlott konferencián, valamint a Magyar Tudományos Akadémia emlékülésé