Amikoj mócájt voltam jellemzők

Én is tudtam hegedülni mondta a két és fél éves Zsoltika a szőnyegen törökülésben ringatva magát, a tévében közvetített zenére. Mikor tudtál kisfiam hegedülni? - kérdezte mosolyogva az édesanyja. Amikoj mócájt voltam. Ezzel a rövid párbeszéddel indul el az a valós történet, amely felkavarta egy család életét. A szerző élethűen beszámol a Salzburgba, Mozart szülővárosába megtett úttól egészen addig, amíg Mozart inkarnációja zenész nem lett. Dávid Márta Barbara második könyve is a reinkarnációról szól, mint a Választ adó előző életek című írása. Meggyőződése, hogy a reinkarnáció tényének elfogadása a nyugati emberek számára is világossá tenné, mi is életük valódi értelme. Jelen könyvének megírását ugyanakkor az is motiválta, hogy felhívja a szülők figyelmét kisgyermekük fantáziálgatásnak vélt megjegyzéseire, amelyek olykor egész életüket meghatározó közlések lehetnek.