Ítéletidő jellemzők

Vidám és fiatal volt ez a havas ezer és ezer esztendő óta. Kemény Jánosnak időre volt szük­sége vallomásos mondata megformálásához. Tizenöt éve élt már a Kelemen- és a Görgényi-havasok találkozásánál a marosvécsi várkastélyban, amikor az Ítéletidő kötete Történetek és rajzok a Havas életéből alcímének ígérete szerint átfogó képet alkotott az otthona feletti hegyeken zajló sajátságos világról. A kötet elejére illesztett, A Havas dicsérete címet viselő írásával nemcsak az utána sorjázó novelláknak adott szilárd kiindulópontot, egyúttal kulcsot nyújtott lelke egyik korábban gondoson őrzött rekeszéhez. Azt korábban sem titkolta, hogy természetszeretete vele született, alaptermészetéhez tartozó adottság. Ennek kényszerű hatása alatt rendszeresen és minden évszakban addig járta a fenti világot, amíg minden arca meg nem mutatkozott előtte. Lírai szépségű vallomásában tárta elénk a tavaszi hangulatú, az anyává lett, a kánikula idején némberré változó, a vezeklő, a kerítő, őszutóján lombruháját vesztő, télen haláltusáját vívó, a porka hó alatt halottá dermedő Havast. Ilyen előzmények után indult meg közöttük a párbeszéd. Kemény János minden örömét és bánatát felcipelte a fenséges magasságba, hogy ott beszámolhasson sikereiről, vagy megszaba­dul­hasson terheitől. (Sas Péter)