DRÁMÁZZUNK! - DRÁMAJÁTÉKOK, SZÍNDARABOK ÉS MONOLÓGOK jellemzők

Drámázzunk! című kötetünk drámajátékok gyűjteménye: szerepjátékokat, színdarabokat, játékos ötleteket, dalokat, verseket, monológokat foglal magában. Számos kreatív ötletet kínál a nevelők, tanárok, csoportvezetők és más, kisgyerekekkel foglalkozó szakemberek számára, így hasznos segédanyag lehet óvodások iskolai felkészítésében, illetve az általános iskola alsó tagozatában, a hivatalos tanórákon éppúgy, mint kisebb közösségekben, szakköri foglalkozásokon vagy terápiás csoportokban. A játékok és szövegek korcsoport, illetve nyelvismeret szerinti felosztását mellőztük, hiszen ez nagyban függ attól, hogy az adott közösség mikor kezdett el ismerkedni az angol nyelvvel. A jól áttekinthető könyv három nagy részből áll: Drámajátékok, Színdarabok, Monológok. Az első részben felvonultatott, 8 tematikus alfejezetbe (például Bemelegítő játékok, Kooperációs játékok, Figyelemfejlesztő játékok stb.) sorolt 74 drámajáték szövegét az angol mellett magyar nyelven is megadtuk, így nem csak az angol ny