ETHNOSZ ÉS DÉMOSZ - VÁLOGATOTT TANULMÁNYOK jellemzők

Az elmúlt egy évtized alatt közel ötven tanulmányt és esszét írtam – ezekből válogattam össze ezt a kötetet. Igyekeztem persze a legjobbakat kiválogatni – vagy legalábbis azokat, amelyek számomra a legkedvesebbek –, de azért alapvetően egy másik szempont is vezérelt. Azt szerettem volna elérni, hogy a szövegek révén az olvasó minél teljesebb képet kapjon azokról a kérdésekről, amelyek ebben az időszakban foglalkoztattak. Ezek után a kötet tematikus egységére nyilván aligha lehet számítani, bár természetesen, lévén egy viszonylag rövid alkotói korszak termékei, valamelyes tematikus átfedés mégiscsak van az itt közölt tanulmányok, esszék között. Egyébként is, mint utólag kénytelen voltam konstatálni, körkörös a gondolkodásom: mindig ugyanoda lyukadok ki, ahonnan elindultam.Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy bár ezek a szövegek politikai kérdésekkel foglalkoznak, de távol állnak a szokványos politikai elemzésektől. Ezzel együtt azt gondolom, hogy a kötet mégis olvasható úgy, mint egyf