EU-JOG - MÁSODIK, AKTUALIZÁLT ÉS BŐVÍTETT KIADÁS jellemzők

z Európai Unió jogrendszerének szervezett oktatása Magyarországon az egyetemi jogászképzés keretei között közel két évtizedes múltra tekint vissza. Ezalatt több kiváló tankönyv, jegyzet látott napvilágot, amelyekből joghallgatók ezrei ismerkedhettek meg az európai integrációval, annak a tagállamok jogrendszerére gyakorolt hatásával.E tudást megszerezve ma már sokan dolgoznak uniós intézményeknél külföldön, segítve Magyarországot, vagy éppen azt ellenőrizve, hogy vállalt kötelezettségeinek – a többi tagállamhoz hasonlóan – mindenben eleget tesz-e.Az egyes jogi karokon – a meglévő hasonlóságok mellett – hangsúlybeli különbségeket is találhatunk e tantárgy oktatásában. Tankönyvünk szerzői négy jogi karon oktatnak, és arra vállalkoztak, hogy az ott szerzett tapasztalataikat egymással megosztva közösen írják meg ezt a kiadványt. Legfontosabb célunk az volt, hogy az Európai Unió jog- és intézményrendszerének, valamint az úgynevezett belső piac jogának esszenciáját készítsük el, azaz azt a ta