FÖLFÚJT PIPERE ÉS KÖLTŐI MÁMOR jellemzők

A magyar romantika képzőművészetét leggyakrabban a nagyszabású, fennkölt történeti festményekkel azonosítják; olyan alkotásokkal, amelyek a nemzetet mint közösséget szólították meg. Az egykorú műkritika fő vonulata ezt várta el a képzőművészettől – de vajon a kritikusok elvárásai egybeestek a közönség ízlésével? Mit tudunk a reformkori közízlésről, és milyen egyéni befogadói stratégiák létezhettek a nemzeti művészet elvárásrendszerének árnyékában? Ez a könyv a műélvezet olyan formáit rekonstruálja, amelyek a műalkotást nem a közösséghez szóló nemzeti művészet, de nem is az „érdekmentesen tetsző” tiszta esztétikum, hanem például a rettegés, az izgalom, a szerelmi vágy fogalmi keretei között szemlélték. Eközben arra keresi a választ, hogy az európai romantika művészeti nézetei, motívumai mennyire voltak jelen népszerű formában a magyarországi közgondolkodásban, és hogyan befolyásolták a műalkotások értelmezését. Szó esik a magyar romantika „rettenetes” vonásairól, a romantikus művész len