Gúzsba kötve

Ez a könyv a hatalom és a szellemi elit - mindenekelőtt az írók - ellentmondásos és bonyolult kapcsolatáról, szándékos és akaratlan egymásrautaltságáról szól. A XX. század nagy változásai többször átrendezték a politikusok és az értelmiségiek viszonyát. A döntő változást a régi világ, a csökevényes magyar polgári demokrácia felszámolása hozta a negyvenes évek végén. A háborút követő évek szellemi nyitottságát, alkotói lendületét az ötvenes évek elejére végképp felváltotta az értelmiségieket is jármába fogó totalitárius diktatúra. Ne gondoljuk, hogy csupán kényszer következménye volt a politikai vezetés és az írók közötti szoros kapcsolat: sokan az utópiák megvalósulásának biztosítékát látták abban, hogy a hatalom a piaci kiszolgáltatottságtól megszabadította őket. A kádárkorszakban még a korábbiaknál is nehezebben választhatók szét az összefonódott szálak. Az 1945 előtti és az ötvenes évek eleji rosszhoz képest sokak számára valóban fellélegzést hoztak a nagyobb megrázkódtatásoktól mentes kádári békeévek. A szellemi elit többsége is méltányolta a nyugalmat, az egzisztenciális és az alkotói biztonságot. A kiegyensúlyozottnak tűnő viszonyok ellenére azonban mind a hatalmon lévők, mind az alkotók korlátozva érezték magukat. Többen - kihasználva a korábbiaknáviszonylag nagyobb mozgási lehetőségeket - feszegetni kezdték a kereteket. A gúzs lazult ugyan, de megmaradt...