Gyakori beszédhibák a gyermekkorban jellemzők

A gyermekek nagy százalékánál fordulnak elő beszédhibák, amik tanulmányi fejlődésükben, személyiségük formálódásában ez jelentős nehézséget, hátrányt jelent.
Több kiadásban jelent meg „A gyakori beszédhibák” c. könyv, amely a beszédhibák korai felismeréséhez, azok kiküszöböléséhez nyújtott segítséget. Kitért azokra az esetekre is, amikor a pedagógus feladata a gyermek logopédushoz való irányítása. Az új kiadás hasonló céllal jelenik meg. A szerzők a régi könyvből átmentették a sajnálatosan korán elhunyt Montágh Imre kitűnő összegzését a pöszeségről. Ugyanakkor a szerzők beszámolnak a logopédia terén elért legfrissebb tudományos eredményekről és módszerekről.
Gyakoroló és leendő pedagógus, valamint beszédhibás gyermekét nevelő szülő egyaránt haszonnal forgathatja könyvünket.