HAJÓNAPLÓK jellemzők

Steiner Kristóf legújabb könyve amolyan földközi-tengeri „roadmovie”, melyben a hétköznapi kalandok mögött ott húzódik a végtelenített kis karkötő, a kabbala vékony, piros fonala.Ezek a feljegyzések az elmúlt öt év során születtek, hősei azok a lélektársak, akikkel az olvasók már sodródhattak 2009-benGumimatraccal a Gangeszen, tavaly pedig velük falatozhattak a szerző Lélekbonbonjaiból. A Hajónaplókat egy szürreális, ám nagyon is valós kaland köré építette: néhány évvel ezelőtt merészen válaszolt egy meglehetősen szokatlan apróhirdetésre, és hamarosan a nyílt tengeren találta magát egy vadidegennel, s – ahogy az lenni szokott – a nagyon is jól ismert démonaival. Miközben rejtélyes útitársával bejárja és végigkóstolgatja Dél-Európa tengerparti városait, hamar kiderül, hogy nem ő az egyetlen a hajókabinjukban, aki puzzle-ként próbálja összeilleszteni a szívét. Kristóf persze személyes hőseitől sem szakad el: a magyar pop kultúra kishercegét hol Hollywood aranykorába fújja el a szél, hol