HALLÓ, ITT FERENC PÁPA! jellemzők

Ferenc pápa már megválasztásának pillanatában a világ figyelmének középpontjába került. Rövid pár hónap alatt belekezdett az egyház sürgős reformjai megvalósításába és a Vatikán átalakításába. A hívők meggyőződése, hogy a Szentlélek kegyelme segíti tevékenységében, amelynek középpontjában a szegények sorsának javítása áll, ami a mai világ mindegyik államában időszerű volna.A könyv elsősorban nem azt kívánja bemutatni, Jorge Bergoglio hogyan jutott el a Szent Péter trónjáig, hanem pápaságának legfontosabb intézkedéseit veszi számba, s már a jövőbe is nézve megpróbálja leírni, milyen átalakuláson eshet át az egyház az egyházfő által elindított folyamatok által. A mű szerzője arra törekedett, hogy bizonyítsa a pápa egyik méltatója jellemzését: „Ferenc pápa valóban Isten ajándéka a világ számára”.