HÁRÚN ÉS A MESÉK TENGERE - KÖTÖTT jellemzők

Salman Rushdie 1947-ben, nyolc héttel India függetlenségének kikiáltása előtt született Bombayban. Tizennégy éves korától Angliában végezte tanulmányait, Cambridge-ben történésznek tanult.Az éjfél gyermekei óriási sikere után megírta A sátáni verseket, amely miatt Homejni ájatulláh kimondta rá a halálos ítéletet, a fatvát, ami után a szerző egy évtizeden át védőőrizetben élt, s bujkálását azzal kezdte, hogy megírta e könyvet, amelyet elsőszülött fiának, Zafarnak ajánlott.„Volt egyszer Alifbé országában egy szomorú város, minden városok legszomorúbbika… Ennek a városnak az útvesztőiben, túl a tört szívekre emlékeztető romházak negyedén élt egy Hárún nevezetű vidám kis fickó, egyetlen gyermeke a mesemondó Rasíd Kalifának, kinek vidámságáról regéket regéltek szerte a szomorú városban… Aztán valahogy minden elromlott. (Talán beszivárgott végül a város szomorúsága az ablakon.) Mikor egy nap strófa közben, mintha csak kikapcsolták volna, elhallgatott Szoraja éneke, Hárún tudta, hogy bajok le