HATÓSÁGI ELJÁRÁSJOG A KÖZIGAZGATÁSBAN jellemzők

Könyvünk főleg az egyetemi jogászképzés és a közigazgatási képzések céljait szolgálja. A részben kicserélődött szerzőgárda a 2009-ben megjelent amp;quot;Közigazgatási hatósági eljárásjog amp;quot; könyv anyagát az időközben megjelent és hatályba lépett jogszabályi változások alapján újította meg. Átvezettük a 2012. január 1-jén hatályba lépett új Alaptörvény okozta alapelvi változásokat is.A kötet szerzői három egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Széchenyi István Egyetem munkatársai. Munkánk során segített bennünket az, hogy nemcsak a tárgy egyetemi oktatói, hanem valamennyien a közigazgatási joggal foglalkozó gyakorló szakemberek is vagyunk, illetve voltunk. Ez a könyv a közigazgatási jog alapfogalmait, alapintézményeit feldolgozó, ugyanezen kiadó által gondozott amp;quot;Általános Közigazgatási Jog amp;quot; című könyvvel együtt mutatja be a közigazgatási jog általános részét.Reményeink szerint könyvünket szívesen forgatják majd a közigazgatási gyakorlat szakemberei is és