"Hazát és népet álmodánk..."

A hagyományos irodalomtörténetek a kulturálisan zavartalan, megszakítás nélkül működő nyugat-európai irodalmakra koncentrálnak. Bojtár Endre azonban a Közép- és Kelet-Európában élő népeknek a nyelvteremtéssel, nyelvújítással, tehát az öndefiníció szerint nemzetté válással töltött időszakáról ír. A 18. században kezdődő, de sokszor még a 20. századba is átnyúló folyamat egyik, a köztudatból teljesen hiányzó megállapítása, hogy az albántól kezdve az ukránig minden nyelv és irodalom hasonló problémákkal szembesült, és hasonló megoldásokra jutott. Közös a fájdalmas tanulság is: ezeknek az irodalmaknak nem sikerült állandó helyet biztosítaniuk a goethei értelemben vett világirodalom térképén. Az egyetlen kivétel talán csak Hasek Svejkje. Ezt adtuk Európának, a világnak: a svejkséget, a túlélés művészetét, a Történelem átrázásának tudományát.