IDEGEN TEST

Oláh András megszenvedi verseit. Nem a formát, mert sorai könnyedén, bravúros egyszerűséggel születnek. A mögöttes, lélekben történő fájdalom az, ami a dolgok teljes átélésére ösztönzi, nem enged a felületen kínálkozó enyhületnek. Kitárulkozó, őszinte költő, s bár pusztán az őszinteség még nem esztétikai érték, de az őszinteség hiánya foszlékonnyá, gyanússá teszi a közléseket. Oláh András azonban nem szépít, nem leplez, nem keres mentségeket sem maga számára, sem vágyott-űzött Istenének. „Rossz évjárat” – írja, az ötvenkilenceseké, akik minden igazán izgalmasból kimaradtak. Így hát saját, „intim” poklában fől az ember – „idegen test”, nem rokonítható, s hogy „valami hiányzik”, bevallja.Feledésre képtelen, makacs emlékező. A világot nem áltatja: „van hát mitől félnetek”. Ő az örök kereső, és „…addig olcsó pótcselekvés az élet, s innen néha már Istent sem hallani”. Vándorlása heroikus: „megyek nélküle – bár rég nincsen hova”. Ez a költészet úgy beszél a vesztett szerelemről, akár az Iste