Balogh Ildikónak talán éppúgy, mint az életben a különösen kifinomult, fogékony, érzékeny indigógyerekeknek egyenletesen áradó varázserővel megelevenedő bűbájos történetei révén sikerül elhitetnie az olvasóval, hogy van egy rejtett, jobb világ, vagy legalábbis él bennünk mindenkiben az esélye sanyarú mindennapjaink felismerhető díszletei közt is. Talán egy mindenben kicsiny világé, mint József Attila vágyálmában, mint Szomory Dezsőnél, Gelléri Andor Endrénél vagy a Karinthy fordította Micimackó-történetekben. Különös szavai (bazsalyog, zsengéskedik), nevei (Lornyon lord, Kupidó Jani), fordulatai (homokórákká váló celofánfelhők, ceruzaforgácsban hempergés) egészen természetesen hatnak a csupa csoda mesékben, amelyek valóban az ezer magva vékony húsában egyforma rejtélyes ízt őrző gránátalmára hasonlítanak a legjobban.