JÁTÉK KARÁCSONYKOR - CD - jellemzők

amp;quot;A Karácsonynak ezer arca van. Ki hogy éli meg, kit milyen helyzetben talál, az bizony döntően befolyásolja a megjelenését, érzelmi töltetét. Milyen más gyerekkorunk csodavárós karácsonya, amelyet a család védő, óvó gondoskodása vesz körül. Aztán a régi hagyományban élő kis falvak ősi szokásrend által szabályozott áhítatos szertartás-sorozata, melyben a közösség önmaga létét, szeretetben való egységét is ünnepli. Milyen más arcát mutatja egy nagyvárosi közegben, ahol már az emberek nem is ismerik egymást és igyekeznek a lakásukba zárkózva ünnepelni, bár a történelem brutalitása néha oda is betolakszik. De mind-mind valahol mélyen közös vonásokat mutat egy lényeges dologban: az emberek igyekeznek az ünnepre a jobbik énjüket előbányászni. Vagy ha ez nem is sikerül, a megszületett Kisded ünneplése révén legalább testet ölt a jó utáni vágy, a jobb, együttérzőbb, szeretetteljesebb élet akarása.Ezen a lemezen a dalok „játsszák” a Karácsony különböző hangulatait. Falusi kántálások mellé moder