KARCKÉPEK AZ ORSZÁG VÁROSÁBÓL jellemzők

Hevesi Lajos újságíró az 1860-es, ’70-es évek Pest-Budájáról (majd Budapestjéről)rajzolta humoros tárcáit, karcképeit. A kisvárosokból nagyvárossá összeépülő fővárosnak azt az átmeneti korszakát örökíti meg, amelyről kevés ismeretünk van – és nem is mindenképp így gondoljuk elükszüleink világát. Ekkor még döglött kutyatetemek hevernek a Lipótváros fatelepein, a belvárosi Duna-parton keleties piac nyüzsög, a Király utca környéki zsidónegyedben áthatolhatatlan szag-kavalkád állja utunk, Lágymányos pedig még mocsár, a Városmajorban pedig békák kuruttyolnak és haramiák tanyáznak. Színes, szellemes, és minden élc ellenére is szeretetteli leírás egy világváros bölcsődéskoráról – és annak figuráiról: a kofákról, koldusokról, bakterekről, tűzoltókról – magyarokról, zsidókról, rácokról, svábokról, keleti és nyugati vendégekről.A szöveget Saly Noémi várostörténész több mint hétszáz jegyzete kíséri, utószóval, valamint sok korabeli illusztrációval.