KELTA MAGYAROK - MAGYAR KELTÁK jellemzők

A kilencvenes években, amikor elkezdték a jelenleg a világban beszélt nyelveket elemezni aszerint, hogy miképpen lehet hatékony számítógépes fordítóprogramokat írni, szinte heurisztikus volt a felismerés, hogy csupán két olyan nyelv van a világban melynek gyökrendszere megegyezik a magyarral, ez pedig az ujgur és az ír nyelv. Az írek történelméből tudható, hogy 1700 évvel ezelőttig itt a Kárpát-medence táján éltek, és innen vonultak tovább nyugatra egészen a mai hazájukig Írországig, ahol ma is élnek.Ezzel egyidejűleg észak-olaszországi (lombardiai) nyelvész-kutatók megállapí-tották hogy a korábban kihaltnak vélt lombardiai etruszk nyelv valójában nagyon is élő, és ugyanaz amit ma magyarnak nevezünk. Ugyanezen kutatók egyben el is temették az úgynevezett finnugor elméletet, és a magyar nyelvet áthelyezték a kelta nyelvek sorába.Jelen könyv szerzője etimológiai szemmel nézve eredt utána a Kárpát-medencei ősi földrajzi, vízrajzi helyneveknek, illetve a ma még létező beszélt vagy alvó nyu